Supernatural

2:15


Odaát


Fülszöveg:
 Az Odaát első epizódjainak megtekintése közben megismerkedhetünk egy testvérpárral, Sammel és Deannel. Sam és Dean Winchester édesanyjával. még 1983-ban végzett Azazel, a Sárgaszemű Démon. Azóta 22 év telt el, a kisfiúk felnőttek és apjuktól mindent megtanultak arról, hogy hogyan is kell levadászni a természetfeletti lényeket. A fiúk rengeteg időt töltöttek el azzal, hogy elkapják Azazelt, de minden hiába, nem sikerült elpusztítaniuk a anyjuk gyilkosát. Sam hosszú évek múltán belefáradt ebbe az életmódba és egyetemre kezdett el járni, illetve lett egy barátnője is, Jessica. Egy napon azonban beállított Dean Samhez, és azt kérte tőle, segítsen megkeresni az édesapjukat, akinek nyoma veszett. Sam nem akar újra nekivágni a végtelennek, így habozik igent mondani Dean felkérésére. Egy nap azonban a Sárgaszemű Démon ismét felbukkan, és végez Sam barátnőjével, Jessicával. Ekkor Sam bosszút esküszik és ismét útra kell testvérével, Deannel. Céljuk az, hogy végezzenek minden természetfeletti lénnyel, főként azzal a démonnal, aki édesanyjuk és Jessica haláláért is felelős. A két testvér kalandos utazásba kezd, átszelik Amerika tájait és minden lényt elpusztítanak, amelyek veszélyt jelenthetnek az emberekre. Sorozatos törvénysértéseik miatt azonban, már az FBI is felfigyelt a testvérekre, így még több bonyodalom elé kerülnek az utazásuk során. Vajon sikerül-e leszámolniuk Azazellel? Túlélik-e a veszélyes küldetést? Ez kiderül az Odaát című sorozat első évadának epizódjaiból!



1 évad


3 évad



4 évad



5 évad



6 évad



7 évad



8 évad feliratos



9 évad feliratos



10 évad feliratos



11 évad feliratos

You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

SUBSCRIBE