Carina Bartsch - Cseresznyepiros nyár #2

7:45

Türkizzöld Tél

A helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni?
S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket?

Kezdetek, avagy inkább folytatás:
Az elöző kötet értékelésében bizonyára olvastátok, hogy imádtam minden egyes betűjét, már türelmetlenül vártam, hogy végre a folytatásnak is olyan szenvedéllyel vágjak neki, mint az első résznek. Ami meglepő számomra, hogy az elvártakat határozottan nem szárnyalta túl, lehet, hogy az én agyszüleményem lett ennyire tökéletes és ezért voltam kissé csalódott a könyvvel kapcsolatban vagy tényleg nem olyan jó mint hittem. Ezt nem tudom eldönteni!

Röviden:
Folytatatódik a szerelmi haditánc!A szerelem vajon tényleg képes legyőzni az elkövetett hibákat, képes újból bizalmat adni és megbocsátani?
Emely nem hajlandó elhinni, hogy Elyas figyelmén kívül került. Kérdőre vonja a fiút ami meglehetősen érdekesre sikerül. Változnak a dolgok Emely végül csak beadja a derekát, de ezzel vége is lenne? Nem. Újabb titokra derül fény ami ismét szétválassza szerelmeseinket. De vajon örökre?

Tartalom: (Spoilert tartalmazhat!)
Ugyebár a történet hozzávetőlegesen ott fejeződött be és a következő itt kezdődött, hogy Emely megírta Luca-nak a levelet amiben kifejezte mennyire nem tetszett neki a táborozás ahova Elyas elvitte...
Innentől kezdve nem kapott levelet Lucától és Elyas sem folytatta ostromoló hadjáratát.-Vajon miért? Sejtitek már?-
Emely nem hajlandó elhinni, hogy mindkét fiú figyelmen kívül hagyja, rászánja magát, hogy számonkéri Elyast, hogy mi ez a nagy pártfordulás méghozzá a Haloween party-n.
Nem kis bátorság, 10x-i próbálkozás, plusz a WC-re követés ;) és rengeteg pia mennyiség után végre sikerült "elkapnia" (vagyis inkább Emely belesett Elyas csapdájába ugyebár neki sem esett a figyelmén kívül a lány feltűnő figyelme felé) szóval Emely kérdőre vonta a fiú viselkedését ami még tőle is elég 'fura' hiszen eddig pont ez akarta elérni, hogy  ne koslasson utána. Szóval egy szép kis részeg számonkérés és majdnem csók után a lány tovább iszik és a részegség mélyebb bugyrába süllyed. Elyas figyelemmel kíséri a lány 'tombolását', majd egy idő után elrángatja a lányt, hogy hazavigye, de mivel ennyire elázott szegénykém inkább felviszi  Elyas  magához. 
Itt jön, majd a fordulópont a történetben, hiszen innentől kezdve egyikük sem tagadja, sőt be is vallják egymásnak a másik iránt érzett szerelmüket.- A lehető legédesebb rész a könyvben nem rontom el azzal, h részletezem, de olyan kis aranyosak.-Egymást ölelve alszanak el, majd másnap Emely másnapossága utat tör magának. A fiú kissé félve várja a lány reakcióját a tegnap történtekre, de nem igazán van miért aggódnia, hiszen a lány is készen áll bevállalni az érzelmeit. Innentől egy édes rózsaszín ködös, igazán cuki szerelmes párnak lehetünk tanúi, az ember már-már azt hinné, hogy ez a vége, de nem. Egy újabb probléma kerül felszínre, ez pedig egy közös reggelizés során Alex-éknél derül ki mikor Emely befelé jövet meghallja, hogy róla beszélnek Elyasék. - És vajon mi is derül ki? Az legyen meglepetés.-
 Emely teljesen kiborul, nem hajlandó meghallgatni semmilyen észérvet (nem mintha ezt bármilyen magyarázattal elfogadhatóvá válna) majd elrohan,  a helyzetet a tanulásba merüléssel próbálja kiküszöbölni. Alex se tudja kirángatni a depresszióból, de még csak beszélni se tud vele a történtekről. 
Emely elhatározza, hogy hazalátogat a szüleihez, mivel nemsokára úgyis itt vannak az ünnepek így is úgy is elutazna, de így legalább elmenekül kicsit a nagyvárosból és persze Elyastól is. Ahogy hazaér a 
a megkönnyebbülés úrrá lesz rajta, tanácsot kér édesapjától, mert ez az egész dolog a fiúval zavarja
apja meggyőző tanácsa miszerint csak akkor tudja lezárni magában a történteket, ha beszél Elyassal szöget üt a fejébe. 
A karácsony eljöttével Emely is szülei átmennek Elyas családjához (ugyebár a családjaik viszont jóban vannak egymással) és mivel Elyas nemigen jár haza az ünnepekre így Emely is örül a viszontlátásnak a családdal.
Persze nem lesz ilyen felhőtlenül boldog mikor meglátja, hogy "volt" szerelme is otthon tölti a karácsonyt innentől kínos pillanatok sorozatának lehetünk tanúi. A feszültség a lány és a fiú között észrevehető. de mindketten próbálják figyelmen kívül hagyni a másikat. Ez viszont nem tartott sokáig, mert mikor ismét szemtől szembe kerültek ismét felszínre törnek a heves érzelmek és a csalódást keltő emlékek.
Emely teljesen kikészül miközben a fiú próbálja kérdőre vonni a történtekről, amit a lány nem éppen jól kezel erre a fiú otthagyja... A lány összezavarodva tér vissza az egyetemre  nem értette mit akart a fiú. Viszont továbbra is a tanulás és a munka teszi ki az életét. Épp szilveszter napján munka közben Sebastian benézett, hozzá és felmerült egy esetleges (Elyas által írt) levél és e-mail létezése amiről eddig Emely mit sem tudott pedig mindkettőt neki szánták. 
Miután hazaér utánanéz ennek az esetleges levél és e-mail létezésének és bár a levelet nem találja meg egy szívszagató e-mail várja a fiútól ami könnyet csal a szemébe.
Hirtelen sürgősnek érzi, hogy megtalálja a fiút így siet a szilveszteri buliba amire Elyas és a barátai is hivatalosak, a lány nagy nehezen találja csak meg a többieket, de akit keres nincs ott, mindenkin nyomott hangulat ül mikor Emely rákérdez ennek okára, kiderül, hogy egyik barátjuk öngyilkos akart lenni Elyas vitte be a kórházba, erre mind utána mennek. Mikor beértek Elyas már várt rájuk. Elmeséli amit megtudott és látott a helyzetből de nem tiszta neki, miért is akarna öngyilkos lenni a lány. Miközben megvitatják a helyzetet kiderül hogy a lány egykori szerelme azaz egy másik barátjuk, miatt történt az egész és Elyas éktelen haragra gerjed még  Emely is nagy nehezen tudta csak megnyugtatni. Az orvos érkezése után bementek meglátogatni a lányt, majd ennek végeztével Emely haza vitte a fiút, mellette szeretett volna maradni, de a fiú elutasította így magára hagyta és hazament. 
A lány nyugtalanságában és aggodalmában küldött ez üzenetet Elyasnak, hogy nem tudott sem a levél sem az e-mail létezéséről, választ csak másnap kapott mikor a fiú beállított hozzá, hogy megbeszéljék a történteket.
Elyas elmeséli indokait, az egész történetet az ő szemszögéből, hogy a lány is megpróbálja megérteni az indíttatásait. A lányt bár megviselik a hallottak mégis megbocsát a fiúnak. Örök szerelem és stb. Itt a vége, fuss el véle. :D

Vége?:
A legnagyobb csalódás számomra mégis a vége okozta, el nem hinnétek miért, mert Happy End a sztori - mint általánosságban mindig - de számomra ez nem befejezés, oké mindent megbeszéltek, Elyas elmondta amit akart a lány megbocsátott, de mi van a családdal, hogyan fogadták? Alex nem reagált semmit? mi lett az öngyilkos hajlamú lánnyal? Valahogy én nem ilyen véget képzeltem a könyvnek. Jó nem azt mondom, hogy olyannak kell lenni-e, hogy húzza fel az üvegcipőt a lábára, vagy ébressze fel egy csókkal, de azért mégis lebírkoztak egy csomó akadályt és megbeszélték a félreértést és ennyi???!! Legalább az esküvőt még hozzáírhatta volna az írónő - mármint nem Elyasékét ;) aki olvasta érti miről van szó - és akkor teljesen megelégedtem volna a történettel talán. ;)

Most vagy 7 éve:
Szoktuk mondani, hogy a múlt gyakran megismétli önmagát. A történetünk is egy pont ilyen ismétlődés. Azon gondolkoztam el, habár karaktereink érettebbek lettek és felnőttek ez idő alatt valahogy mégsem változtak semmit. Ugyanannak a hibának köszönhették, hogy 7 éves szétmentek és ugyanez a hiba volt az oka a mostani problémának is.
Néha nehéz elgondolni, hogy egy apró dolog bármilyen kicsi félreértésről is legyen szó képes akkora kavarást okozni, hogy tönkre tegyen egy párkapcsolatot.

Karakterek:
Az első kötet óta hosszú utat tettek meg szereplőink és sok szempontból változtak, sok szempontból viszont sikerült megőrizni önmagukat amiért nagy tapsot érdemel az írónő hiszen nem lehetett egyszerű.

Elyas:
Mit is mondjak, én még mindig szerelmes vagyok és szerintem nem vagyok vele egyedül :)
Szeretjük a hibáival, a hibái nélkül, a fantasztikus testével vagy anélkül.
Jó látni, hogy képes változtatni a múlton és képes bocsánatot kérni a hibáiért.

Emely:
Ahogy haladtunk a történetben egyre inkább kibontakoztak az indokai és
egyre jobban meg tudtam érteni a döntéseit. Egyszerűen teljesen bele tudtam képzelni magam az életébe. Humoros és vagány csaj aki képes egyszerre visszafogott és teljesen nyílt és őszinte ember lenni.
S bár az élet sokszor keresztbe tett neki csak még erősebb jellem vált belőle.

Összegzés:
Annyi felesleges kört futottak le, komolyan, jó tudom e-nélkül nem lenne történet, de valahogy ez engem mindig zavart.
Az élet sosem olyan egyszerű, hogy kiáll a lány a fiú elé vagy éppen fordítva és annyit mond szeretlek és éljünk boldogan míg meg nem halunk. (Ezt a tévképzetet már  korábban sikerült kinőnöm) De azért komolyan, félreértelmezések, elveszett levelek - emailek, párbeszédhiány ennyi? Komolyan ennyin múlik egy kapcsolat?!
Ez persze az én nézőpontom.
Egyébként mindenkinek ajánlom hiszen a történet maga nagyon jó, nem tartottam unalmasnak, teljesen leköti az embert egy pillanatra elfelejti a saját problémáit és a szereplőink életével probál megbírkozni.

U.I.:
Sokan várunk az álom pasira, aki megtestesíti mindazt amire vágyunk, viszont tudhatjuk már, hogy a tökéletes pasi nem létezik, maximum a számunkra megfelelő ember akit a hibái ellenére vagy a hibáival együtt szeretünk. Sajnos ez manapság ritkaság mégis lehetséges, ha máshol nem a könyvekben megtalálhatjuk az igaz szerelmet, ami örökké tart.

Borító:5/4                                                 
Pontozás:10/8
Kedvenc karakter: Emely                                                            
Szárnyalás: a rózsaszín ködös időszak
Mélyrepülés: amikor kiderül a turpisság
Oldalszám: 424
Eredeti cím: Türkisgrüner Winter
Sorozat: Dream válogatás
Kiadó: Maxim
                                                                                                    Segített:Szabella

You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

SUBSCRIBE