The Originals
7:30
Az Ősök
Fülszöveg:
Az eredeti vámpírok családját évszázadokkal ezelőtt erős kötelék tartotta össze. Mikaelson család három tagja, a három testvér, Klaus, Rebekah és Elijah több száz évvel ezelőtt megesküdtek, hogy mindig és mindörökre együtt maradnak. A család összetartozásában erős hatalom rejlik, ám ez az összetartozás nem magától értetődő. Miután a hatalomvágy megtörte a köteléket, a három testvér viszonya megváltozott. Már nem bízhatnak egymásban feltétel nélkül, útjaik nem egy irányba futnak. Az ősi, azaz eredeti vámpírcsalád tagjai a Vámpírnaplók című sorozatban tűnnek fel, de sikerükön felbuzdulva elkészült a Vámpírnaplók spin-offja, a The Originals. A történet fonalát napjainkban, New Orleansban vesszük fel, ahol Klaus hibrid bandája éli mindennapjait. Egykor Klaus volt a város igazi királya, mára a hatalom más kezébe került. Jelenleg Marcell, az egykori pártfogolt a francia negyed természetfeletti lényeinek kizárólagos feje. Klaus önbecsülését mélyen sérti, hogy behódolni lenne kénytelen egykori neveltjének. Az ősi vámpír, későbbi vámpír-vérfarkas hibrid azon dolgozik, hogy maga mögé állítsa fajtársait és visszaszerezze régi hatalmát. Emellett egy gyerek születése határozza meg Klaus jövőjét. A gyerek meglepő fordulat, hiszen a vámpírok nem képesek szaporodni, de mivel Klaus félig vérfarkas, megtörtént amire senki sem gondolt. Klaus kénytelen elfogadni a helyzetet, hogy az ellene fordult Hayley ad életet utódjának. Miután Elijah megérteti vele a család fontosságát, Klaus más szemmel nézi az új helyzetet és ráébred, az utód létezése segítheti a hatalom visszaszerzésére és megtartására irányuló törekvéseit, mondván „Minden királynak szüksége van örökösre.” Testvérei, Elijah és Rebeka Klaus mögé állnak a New Orleans francia negyedében élő természetfeletti lények ellen, hogy megszerezzék a hatalmat. A három testvér kénytelen szövetségre lépni a boszorkányokkal, melynek sok hátránya van, ugyanakkor ez az egyetlen lehetőség a siker elérésére. Végül sikerrel járnak, a családi kötelék újra kezd erőssé válni. A The Originals a Mikaelson család életben maradt tagjainak újra egységgé kovácsolódásáról, Kalus hatalmi harcáról és a trónörökösről szól. Mindennapjaikat tragédiák sorozata árnyékolja be, de az eskü talán tényleg nem oldható fel: „Örökkön-örökké”.
1. rész 2. rész 3. rész 4. rész 5. rész 6. rész 7. rész 8. rész 9. rész 10. rész
11. rész 12. rész 13. rész 14. rész 15. rész 16. rész 17. rész 18. rész 19. rész
20. rész 21. rész 22. rész
2 évad feliratos
1. rész 2. rész 3. rész 4. rész 5. rész 6. rész 7. rész 8. rész 9. rész 10. rész
11. rész 12. rész 13. rész 14. rész 15. rész 16. rész 17. rész 18. rész 19. rész
20. rész 21. rész 22. rész
3 évad feliratos
1. rész 2. rész 3. rész 4. rész 5. rész 6. rész 7. rész 8. rész 9. rész 10. rész
11. rész 12 rész 13. rész 14. rész 15. rész 16. rész 17. rész 18. rész 19. rész
20. rész 21. rész
0 megjegyzés